Image of Tom Hanks

Tom Hanks

Thomas Jeffrey Hanks a Kalifornia állambeli Concord városában született, 1956. július 9-én. Édesanyja, Janet Marylyn kórházi dolgozó volt, édesapja, Amos Mefford Hanks pedig vándorszakács. Apjának angol és német származása, anyjának portugál gyökerei voltak. Hanks szerint gyermekként egy “szétszakadt” családban nőtt fel, mely miatt sok idő töltött mostohacsaládoknál. Később a belvárosba költözött, egy közösségi színjátszókörhöz csatlakozott, ahol az ottani rendező felkérte őt, hogy költözzön Clevelandbe. Itt ezután elindult színészi karrierje. Későbbi feleségétől, akivel egy forgatáson ismerkedett meg 1980-ban két gyereke van, de egy lánya és egy fia is van előző feleségétől, Samantha Lewes-tól. Rengeteg sikeres filmje után, mint például a Forrest Gump, a Philadelphia, a Ryan közlegény megmentése, vagy a 2004-es Polar Expressz, melyhez a hangját adta – 2006-ban a kamera túloldalán is kipróbálta magát, a Nyomul a banda című filmmel. A színész lelkes támogatója az azonosnemű házasságnak, az alternatív üzemanyagoknak, valamint érdekli a környezet védelme. Mivel ő maga is asztronauta szeretett volna lenni, így a NASA emberkíséretű űrprogramjait is támogatja. Lelkes híve a demokrata kormányzásnak, és Barack Obama amerikai elnöknek is. Harrison Ford és Samuel L. Jackson után a harmadik legjobban fizetett amerikai filmcsillag.


Olvasd el az életrajzot a következő oldalon: Wikipedia
Született:
Jul 9, 1956 : Concord - California - USA
Film/TV szereplés:
73
Első feltünés:
Sorozat Today 1952-01-14
Utolsó projekt:
Film A Kör 2017-04-28
Ismert
Poster of Terminál
Filmográfia
Film A Kör Eamon Bailey 2017-04-28
Film Sully - Csoda a Hudson folyón Chesley 'Sully' Sullenberger 2016-09-08
Film Mike Nichols: An American Master Unknown 2016-01-29
Film Inferno Robert Langdon 2016-10-13
Film Saturday Night Live 40th Anniversary Special Himself 2015-02-15
Film Kémek hídja James B. Donovan 2015-10-15
Film The Concert for Valor Himself 2014-11-11
Film A Lincoln-gyilkosság Himself - Narrator 2013-02-16
Film Phillips kapitány Captain Richard Phillips 2013-10-10
Film Banks úr megmentése Walt Disney 2013-11-16
Film Felhőatlasz Dr. Henry Goose / Hotel Manager / Isaac Sachs / Dermot Hoggins / Cavendish Look-a-Like Actor / Zachry 2012-10-26
Film Larry Crowne Larry Crowne 2011-06-30
Film Toy Story - Hawaii vakáció Woody (voice) 2011-06-24
Sorozat Prohibition Unknown 2011-10-02
Film Prohibition Himself 2011-10-02
Film A kis krumpli Woody 2011-11-23
Film Rém hangosan és irtó közel Thomas Schell 2011-12-24
Film Toy Story 3. Woody (voice) 2010-06-16
Film Angyalok és démonok Robert Langdon 2009-05-13
Film A tökéletlen trükk Mr. Gable 2008-01-18
Film A Simpson család - A film Himself (voice) 2007-07-25
Film Charlie Wilson háborúja Charlie Wilson 2007-12-19
Film Ki ölte meg az elektromos autót? Himself 2006-01-23
Film A Da Vinci-kód Dr. Robert Langdon 2006-05-17
Film Verdák Woody Car (voice) 2006-06-08
Film Magnificent Desolation: Walking on the Moon Narrator 2005-01-01
Sorozat The Colbert Report Unknown 2005-10-17
Film Betörő az albérlőm Professor G.H. Dorr 2004-03-25
Film Polar Expressz Hero Boy | Father | Conducter | Santa Clause | Scrooge | Hobo 2004-11-09
Film Terminál Viktor Navorski 2004-06-17
Sorozat The Ellen DeGeneres Show Unknown 2003-09-08
Film A kárhozat útja Michael Sullivan 2002-07-12
Film Kapj el, ha tudsz! Carl Hanratty 2002-12-25
Film Számkivetett Chuck Noland 2000-12-22
Film Toy Story - Játékháború 2. Woody (voice) 1999-10-30
Film Halálsoron Paul Edgecomb 1999-12-10
Film A végtelen szerelmesei - Az Apolló-program Himself 1998-04-05
Film A szerelem hálójáb@n Joe Fox 1998-12-17
Film Ryan közlegény megmentése Captain John H. Miller 1998-07-24
Sorozat The View Unknown 1997-08-11
Sorozat The Daily Show with Trevor Noah Unknown 1996-07-22
Film Nyomul a banda Mr. White 1996-10-04
Film Apollo 13 Jim Lovell 1995-06-30
Film Toy Story - Játékháború Woody (voice) 1995-10-30
Film Forrest Gump Forrest Gump 1994-06-22
Sorozat Inside the Actors Studio Unknown 1994-06-01
Film A szerelem hullámhosszán Sam Baldwin 1993-06-24
Sorozat Fallen Angels Unknown 1993-08-01
Film Philadelphia - Az érinthetetlen Andrew Beckett 1993-12-22
Sorozat Late Night with Conan O'Brien Unknown 1993-09-13
Sorozat The Tonight Show with Jay Leno Unknown 1992-05-25
Film Radio Flyer - Repül a testvérem Older Mike/Narrator (uncredited) 1992-02-21
Film Micsoda csapat! Jimmy Dugan 1992-07-01
Film Joe és a vulkán Joe Banks 1990-03-09
Film Hiúságok máglyája Sherman McCoy 1990-12-21
Film Ami sok, az sokk Ray Peterson 1989-02-17
Film Egyik kopó, másik eb Scott Turner 1989-07-28
Sorozat Tales from the Crypt Unknown 1989-06-10
Film Segítség, felnőttem! Joshua "Josh" Baskin 1988-06-03
Film Életem a kabaré Steven Gold 1988-10-07
Film Behálózva Pep Streebeck 1987-06-25
Film Pénznyelő Walter Fielding, Jr. 1986-03-15
Film Alma a fájától David Basner 1986-07-29
Film Örökké búcsúzunk David Bradley 1986-11-14
Film Magas barna férfi felemás cipőben Richard Harlan Drew 1985-07-18
Film Önkéntesek Lawrence Whatley Bourne III 1985-08-16
Film Legénybúcsú Rick Gassko 1984-06-29
Film Csobbanás Allen Bauer 1984-03-08
Sorozat Live with Regis and Kathie Lee Unknown 1983-04-04
Film Misztikus játék Robbie Wheeling 1982-12-27
Sorozat Wetten, dass..? Unknown 1981-02-14
Sorozat Saturday Night Live Unknown 1975-10-11
Sorozat Today Unknown 1952-01-14